Az imént láttam két nőt az utca túloldalán. Avatott szem azonnal felismeri: bizony nem csupán a barátság heve fűtötte őket.
Eszembe jutott egy képsorozat("Együttélés") amit a Műcsarnokban láttam régebben, az Álmok égő tájain c. kiállításon (északi modern művészek mukái). :
2 nő.
1más szakasztott másai.
Ébredeznek
Reggelizenek
Cigarettáznak-nevetnek
Beszélgetnek a furcsán meghitt, rejtélyes-stílusú lakásban
minden olyan megismételhetetlen és kizárólag Őket (kettejük különmagányát EGYként) kifejező körülöttük.
Vitáznak
Tengerben fürdenek
és a kedvencem : hirtelen kettéválás.
Egyikőjük az bevetett ágyon fekszik. Az ablak irányába, a ragyogásba bámul, de befelé néz. Tagjai élettelenül hevernek a takarón. A másik nő a padlón térdel, keresi a tekintetét, de nem tolakszik be a magánterületre, csak kéz a kézben, arcon féltés, csupa EMpátia, türelem, csak megérteni próbálás, csak jelenlevés, így-védeni törekvés. biztonság.
A következő képen kettő helyett egy újra: test a testben. A lencsébe néznek, és aki látja Őket, tudja, hogy ez A harmónia.
Királyfi előtt azt hittem ez nem lehetséges ellenkező neművel
De még előtte találkoztam a Dharmával, és rögtön tudtam, hogy a SZERELEM, az valami teljesen más.Hogy sokkal több minden lehetséges mint azt valaha elbírtam képzelni (azokban az időkben, mikor az önpusztító szeánszok végezetéül mindig egy bögre tej alján láttam viszont széjjelmázolt képemet).
És egyszerre lehetsz szerelmes egy feltűrt ingujjba, egy kamra sötétjébe, kávé illatába, hámló vakolatba, medence alján guruló sugarakba, becsapódó reflektorfényekbe, egy szemöldö ívébe, és mindenbe ami csak körülvesz. Múlhatatlanul...
Ma reggel is borultam, és Menedéket vettem mindabban ami ÁLLANDÓ, miközben mezítelen testem a parketta hűsét érintette... EZ a BOLDOGSÁG.
És nem érhet nyomába semmiféle koszos narkó. Leghitványabb illúzió.csak mocsok.
Tudom, h. ami feltételekből áll össze, az szét is eshet.
De ha kizárólag tőlünk függ, mi történik velünk, talán lehetek Amazon helyett Királylány, Királyfi mellett, nem pedig malária-harcosnő a dzsungelben :)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése