2008. június 18., szerda

szerda


Reggeli zabpelyhezés közben megtudhattam, hogy
A nem organikus hypermenorrhoea hátterében gyakran a túlzott mértékű ösztrogén termelés és így az endometrium fokozott prolifaratiója áll. Erről részben hormonmeghatározással, részben endometriumbiopsiával és kórszövettani vizsgálattal lehet megygőződni.
Ha jól emlékszem :)
Mellesleg, ha elgondolkodik rajta az ember, akkor érthető. Sőt, meg is nyugodtam..Ezek szerint az is rendben van, hogy éréskor kiszakad a petefészkem a helyéről, mert hypertermékeny nőstényállat vagyok. Csak tudnám, hogyan egyeztethető össze az extra adag ösztrogén néhány olyan izomcsoportommal, ami ezen fejletségi állapotában, kiváltképp férfiaknál figylehető meg :)

Pajtiő tekintettel volt rám, s miután mélységes sajnálatát fejezte ki affölött, hogy különös történetei nyomasztó álomképeket eredményeztek nálam, nem beszélt bizarr dolgokról, és a legvisszataszítóbb nemi betegségeknek is csak költői megnevezéseit ismertette.
Azt azért gyorsan elmondta, hogy a szemgolyóműtétekhez is hozzá lehet szokni..ami még mindig jobb a végtagleválásoknál.
Tulajdonképpen itt az jut eszembe, hogy kurvajó! ezz nagyon nagy! hogy minden gondolat bölcsesség, mind fantasztikus! pusztán azért, mert megtörénhet. mert egy lehetséges variáns..ami valaminek, ami valaminek, ami valaminek..
wáááááááááá
néha igazán térdemre kell csapnom hogy íííííííííhhh..erről is le kell maradjak ebben az életmben, pedig de jó volna beleugrani, megtudni róla mindent..úúúhh...mennyiféle út van, és nem lehet mindegyiken egyszerre járni.
Jó..Pajtinő még azt is fájlalja, hogy ebben az életében már zsiráfnyakú nő sem lehet, hiszen a fémgyűrűket egészen kiskorban kell elkezdeni hordani...s hogy mi mindenre lehet jó egy extrém hosszú nyak?? :)
Tényleg..még sosem láttam halott zsiráfnyakú nőt, akit megfosztottak ékszerétől..kíváncsi lennék hogyan is fest egy ilyen deformáció..kerestem a neten, de seholsem, csak harcidíszben..valakinek ötlet esetleg?

Nahh..kalandra fel. A bringómat kénytelen voltam magára hagyni olyan falak között, melyeket nem nagyon ismer..szegényem biztosan fél egy kicsit..
Viszont, papucsban cuppogtam el idáig, átkelve néhány patakká duzzadt izén... a talpam fekete a bőrfestéktől, a lábujjaim között pedig hatalmas vízhólyag lüktet, ami vicces..hogy ott. :)

Épp most ment el egy jelölt, akit bár én szerveztem ide, már az ajtóból visszafordítottam volna hogy "sorry, de 20kg-val több és egy arcplasztikával kevesebb Ön, mint amennyi mellett figyelembe vehetjük azt ami a fejében készülődik startra, kár a gőzért"..
Ez mekkora orcátlanság? Nem elég hogy valaki megmondó ember velünk keresteti a potenciális szeretőjét, én mindenképpen szarul érzem magam ettől, s hogy kezet adok ehhez..valamiféle segítséget..Még jó, hogy nem nekem kell leszerelnem, mert nem biztos hogy meg tudnám állni, hogy ne mondjak igazat finoman. Igaz, ahoyg a Csernus mondja: hülye vagy, ha nem ismered fel hogy egy szituban aktuálisan csak elvileg lehetsz őszinte, gyakorlatilag semmiképp sem ajánlatos. ettől persze hazudni még nyílván nem kell.
csak hallgatni.
nekem, megrögzött fecsegőnek..na ja. túl sok a szöveg. a felesleges.
lépjünk a tettek szavannájára. Ma lándzsát hajítani van kedvem, az íj helyett. hulljanak azok a fejek..
Jó vadászatot, Tara!

Nincsenek megjegyzések: