óóóóóóóó

óóó.óóóó....és ÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ!!!
dejóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóó volt!!!
hajnalban kelni, indulni, vidéki csöndbe érkezni, ásót-taligát ragadni, tűző napon dolgozni..S ha valaki azt gondolná cinikusan csengenek e szavak, biztosíthatom, minden effélétől mentesre szántam. Basszus! Úúgggy imádom, mikor minden izom szétfeszül,és csak tolod-tolod a melót, kiizadsz minden verbális infekciót, ami idegenekezűleg beléd fröcskölődött, te meg beengedted, mert evokatív interakció, megmindennn..
Szóval, egy gyerekkel (aki valami műszaki ketyerék működését hangolja össze mindenféle programokat írva ehhez, az a típus, aki látszólag kikéri a véleményedet, ámde semmiképp sem fogadja el. Viszont kifogyhatatlanul adja az érveket a saját maga által felkínált variációra), tiszta szívű ember, ezt meg kell hagyni, nem bántana szóval sem , csak tipikus pasi, mellékesen..Krisztusi korral...van olyan is, hogy Buddhai??
Szóval, mivel a házak között fapogácsákkal kirakott utak 10 évnél is öregebbek voltak, fel kellett szedni a rönköket -amik csak föld feletti részüknél fogva látszottak pogácsáknak..ki gondolta volna, mi? -, újra kiásni az alapot, le-csirkehálózni vakond-ok ellen, meg sóder és murva és hántolt rönk...azokra súlyos csapások és helyköz töltés-tömörítés, fáradhatatlanul.
Reggel kezdtük, a többi serényke legénykével és dolgos szorgos nővel, akiknek szintén jutott munka bőven. Itt ott lassan haladt a folyamat, ha találtak néhány csigát, bogarat, hangyatojás hadakat, akiket haladéktalanul deportálni kellett másüvé, egyúttal újra kedvező életkörülményeket biztosítani számukra.
Este 7kor, egybehangzóan kijelentettük bajtársammal, hogy tuti game-over a maira, mer' ő képtelen mégegyszer magasba lendíteni a kalapácsot, én meg képtelen vagyok egyetlen újabb taliga sódert is hordani.
Wúúú...asszem a testem azt az érzetet keltette bennem, hogy valójában higanyból van, és bele akart folyni a szivacsba, ahová később levetettem magam (némi zuhi, tűzön-vokban sütés, és területen meg faluban csatangolás után)..cikki vagy nem...Királyfival (aki teljes űrutazó szerelésben fűkaszált, meg árkot ásott bokron túl a webszerkesztő lánnyal, aki nagyon különös és van valami felettébb érdekes a kimértségében, amiben valamiképp tudattalan nyersesség és végtelen jóindulat egyvelege fő takarékon, fűszerezve egy csipet frissen szedett nyitottsággal..ám a tekintete..a tekintete. megfejthetetlennek bizonyult egyenlőre. tudni szeretném..ki kell derítenem. milyen lehet a világa?) kidőltünk, míg a többi barát meccset nézett a faluban, vagy sütögetett az este érkező vidám sereglettel a Láma háznál.
Igen, azért viselhettünk volna fejfedőt, több réteg napvédő krémmel...

Voltunk tejér'...meztéláb..és amikor beléptünk a rendetlen, ganéjszagú udvarról a piszkos házikóba, hirtelen nyakamba ugrott AZ az illatkombináció, melyre felujjongott az összes érzékszervem.
A frissen fejt, nyers tehéntej szaga, vegyülve az idős emberekével, és némi kosz-szaggal...szénapadláson járt macskáéval...a hűtő berregése, amitől rezeg a vitrin üvege azon a bizonyos frekvencián, ami -mostmár tudom- egy kedves mantráé...
Aranyfürtös kicsi-én felkacagott bennem és összecsapta kezecskéit.
Milyen gyönyörű..
milyen gyönyörű gyerekkorom volt..milyen SZABAD!!
Találtam egy naptárbejegyzést..úgy tizenkevés éves koromból...
"Az ütlegből s a félelemből levél születik, szirom és virágpor"- mellé még azt írtam: mikor??? de mikor lesz belőle az?? Tudni akarom!
Most már látom, hogy igaz. Tényleg nem hittem volna hogy egyszer csak a szép marad.
Az ütlegből és a rettegésből csodaszép virágok nyíltak..mézédes virágpor hull, és abba sem marad.
A mindennapi brutalitások után.
Mikor képzeletben embert öltem és a rákon meditáltam naphosszat. Felnőttekkel barátkoztam akik mindig ostobának hiszik a gyereket, noha hallottam és láttam mindent. összeraktam és szörnyülködtem, hogy ilyenek ezek? nem véd meg senki.

Csodálatos metamorfózis. de, nem öngeneratív álomkép..színezés, vagy így-könnyebb..
Persze, nem esem abba a hibába, hogy később felmentem magam a gyerekeimmel szemben, mondván: én velem is ezt tették, mégis ember lett belőlem..
Óóóóó, nem.
Azt hiszem megtanultam amit mások hibáiból meg lehetett.Azt is amit tiszteletreméltó erényeikből.

A saját hibáimon pedig tompít majd a férjem..azt hiszem. Jó páros vagyunk.
Csak a világgámenős-magányos farkas gondolataim térjenek már nyugovóra, és ne ugráljanak körbe bemérhetetlen időközönként fűszoknyában, torkomnak szegezve lándzsáikat.
Amit tennem kell, minden lény javára, meg fogom valósítani. Számtalan kombináció létezik.


Találkoztam még egy csillogó tekintetű Képzős gyerekkel, akivel már véletlenszerűen többször összefutottam utcán-Központban-kurzusokon. Sosem beszéltünk, de tudtam, hogy a megtévesztő külseje mögött egy festőnövendék csodálkozik a világra, aki az Epres kertben tölti napjait.
Elbeszélgettünk, furcsa üzenetei voltak, amikért olyan hálás vagyok.

Hazaindulás előtt felmásztunk a Csiga dombra kedves-M.mel, ahonnét messze ellátni a sok színű dombokra-földekre, és meditáltunk egyet..Mennyivel más a természetben..mindig meglepődöm.
Ahogy nem lehet elég búzatáblából leselkedő őzgyereket, út mellett futó fácán hölgyet, vagy okos fejecskéjét billegető baglyot látni annélkül, hogy önkéntelenül lelkendeznem kellene.
Így van ez..

Most meg úgy, hogy bár korántsem írtam le mindent, de jó ez így, s tán elég is.
Vadásznom kell..
Lóóóóra!