http://www.youtube.com/watch?v=vJXzsAyu5QUÉvekkel ezelőtt találkoztam egy eszméletlenül csúf, ám az enyémhez roppant hasonlatos lelkületű franciával. Akkori törzshelyemen, a pécsi Csontváry múzeum aljában lévő Dante Caféban ismertem meg. Ezt a századeleji szalonokat idéző fantasztikus helyet, természetesen mára stíltelen-szar-sznob hellyé alakították..szóra sem érdemes, pedig egyenesen a Dóm térre néz, mégis, mintha egy erdő közepén volna...elképesztő energiák vannak arrafelé.
Lényeg a lényeg...Jehan-tól, a franciától kaptam az első Noir Desir albumomat...és ez volt a kedvenc száma..Akkor még nem hallottam se a számról, sem az együttesről semmit. Jobbára csupán a nyers angolfordításra támaszkodhattam, Jehan barátom közreműködésével. Nyomban az én kedvencemmé is vált. Nem tudnám megmagyarázni miért. Ez egy érzés. A szüntelen elvágyódásé. Az úton levésé. Magaddal.Bárkiben akinek eddig megmutattam a Le vent nous portera-t..ugyanez az érzés ébredt benne. Annélkül, hogy érette volna a szöveget. Ha valami, hát ez művészet. Így hatni..a zene mélyéről..általa.
Jehan Beavatott az énekes és színésznő-szeretője tragikus történetébe..A szerelmi féltésből elkövetett gyilkosság, és a botránya is, mélységesen felkavart. Azután jöttem rá, hogy az ágyammal szemközt ragasztott lány (kiléte ismeretlen volt számomra)képe..amit két évvel azelőtt ki KELLETT metszenem egy újságból, és oda KELLETT tennem, hogy minden reggel az angyali arc, valami túlvilágian SZÉP lehessen előttem..nem más, mint a szenvedélyes gyilkosság áldozata.
Ezek azok a véletlenek, melyek cseppet sem azok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése