
...szerelő akrobatizál egy meglehetősen hosszú létrán a fejem fölött. Valójában,kicsit szemben velem. MIvel a cég ezen irodahelysége egy körfolyosós belvárosi házban képzelhető el, hozzátehető, hogy nagy belmagassággal rendelkezik.
Odafönn pedig mindenféle dobozokból, mindenféle színes kábelek függnek alá. Gubancokba tömürülve, egymás útját bonyolítva. Na, ez a fönt ténykedő valami tollfélével csekkolja őket, mire is a telefonkagylóból ismert "kicsöng", és "foglalt" jelzések hallatszanak.
Nem értem hogy lehet, momentán nem is érdekel.
Azon gondolkodom, lehetséges-e, hogy a legtöbb szerelőnek ilyen stersszkeltő energiája van, vagy csak ennek ott fönn, meg a mellettem levő helységben molyoló, 2 méteres másiknak, és mindazoknak akikkel eddig találkoztam (kivéve Szedlák Urat, a vízvezeték szerelőt. Ő roppant kedves ember, órákat beszélgettünk főnyomócső töréskor)?
Azt sem tudom, hogy az energiák miatt leszek ideges, vagy pusztán attól, hogy kéretlenül idenyomakodtak a szférámban, ahol éppen legfrissebb, lebegtető olvasmányélményeimet próbáltam feldolgozni, s ebben megzavartak.
Az mindenképpen bizonyos, hogy összes tevékenységük olyan dolgokkal kapcsolatban bomlik ki, melyek számomra szinte nincsenek is. Figyelmem területén szinte mindenkor, maximálisan kívül maradnak-az észlelését nem lépve túl-. Sőt, ha foglalkozni akarnék velük sem jelenthetnének többet a formájuknál, minthogy nincsenek ismeretim tartalmukról.
Jól tudom: ha szóba elegyednék velük, közös felület keletkezne, és minden megváltozna egycsapásra.
Sokan különben nagyon szívesen fogadják a kérdéseket. Arra viszont a legtöbb ember ráérez, ha puszta formalitások erőltetéséről van szó. Többek még akkoris élnek a gyanúval és hárítanak, ha egyeltalán nem ez van, ellenben őszinte érdeklődés.
Nahh mindegy. itt vannak, más meg nincs. Írnom kellett róluk.
Ha anyám 5-10 éve azt mondja, hogy felsliccelt rózsaszín szoknyában és csillogókövecses-fátyolkás-hímzett ujjatlanban fogok cikázni a városban, tuti leszólom, hogy ugyanmár.
Mindennek ellenére be kell látnom, a rózsaszín, roppant nőies és hatásos szín.
Mire beszáguldottam ide, annyi figyelmes energiát kaptam, hogy bőven feltöltött, és ez az egyébként elég siralmas helyzet sem tud rongálni.
Sőt..az imént, megragadva az utolsó alaklmat, a helységet elhagyó szakik után szóltam, érdeklődve, hogy mi is történt a kábelek káoszában.. Könnyed felvilágosítást kaptam, és vissza kell vonnom az iméntieket. Részben. Az egyik részében. Csak a létrán mászónak volt kellemetlenebb rezgése.
:)
Mellesleg:
Erlend Loe-Naiv. szuper
nem kevés szép- és szak-, valamint kortárs irodalommal összevetve is: a Zabhegyező után über alles!!!
Hmmm....igggen.
Több példányban megszerzem, és sok embernek adok belőle. Ahogy ez általában szokásom. A jó dolgok még jobbá válnak ha megosztjuk őket.
A könyvélményekkel kapcsolatban legalábbis mindenképpen igaz ez.
A titkok és vívódások, intim gondolatok tekintetében nem feltétlenül...bár, nem tudom mennyiben tartoznak ezek a jó dolgok közé. Talán kevésbé azok. Eszerint viszont mégis is igaz a fentebbi kijelentés.
szerintem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése