kezd.és?

"..az emberré válás hosszú, fáradtságos, rögös útját járod majd, kettős lényedet számtalanszor megsokszorozod, bonyolult lelkedet egyre csak bonyolítod. Nem szűkítheted le világodat, nem egyszerűsítheted lelkedet, egyre többet és többet fogadsz be a világból kínok közt táguló lelkedbe, míg végül magadba nem fogadod az egész világot, hogy egyszer talán célba érj és megpihenhess.
Ezt az utat járta Buddha és minden nag yember, ki tudatosan, ki ösztönösen, és
addig jutott, ameddig merészkedett.
Minden születés elszakadás a Mindenségtől.
...
És akkor akkor térsz vissza a Mindenségbe, akkor szűnik meg a gyötrelmes egyénné válás, akkor válik az ember Istenné, amikor annyira kitágította a lelkét, hogy át tudja ölelni a Mindenséget.
...
Aki megértette Buddhát, és megsejtette az emberi lét csúcsait és poklait, az nem tud többé a common sense, a demokrácia és a polgári műveltség uralta világban élni. Gyáva elszakadni tőle, és ha dimenziói nyomasztják, ha szűk polgárszobáját is szűknek érzi, mindent a "farkas" nyakába varr, és nem hajlandó tudomásul venni, hogy néha épp a farkas a legjobb része. ... "


A második résszel már nem..kedves Hermann.
Megbocsáss, ám magam azon nézetet pártolom, miszerint éppen abban rejlik a lényeg, hogy a pokoljárás-égbeszállás élménye után térjünk vissza, s próbáljuk meg másként, felhasználva tapasztalatainkat. Segítve másoknak. Mert ez a kihívás, ez a feladat.
Ott, ahol minden rögeszmésen fáradozik azon, hogy megszilárdítsa az egyén illúzióját, felparcellázza az osztatlant...Ott tenni a "személyiség őrületének leleplezéséért"

S ugyanez..
Emlékszem, sok éve is azt mondtam akkori bűntársamnak, hogy ha nem tetszett nekünk a valóság, el kellett onnan mennünk.
Egy más-világba.
Ez rendben volt.
Szükséges kitérő . Nem hiszem, hogy lehetett volna másképp.
De nem maradhatunk ott.
Ha tényleg az Igazságot keressük, akkor vissza kell térnünk a tapasztalatainkkal, és meg kell vizsgálnunk mindent újra,azok tudatában amiket az osztatlan galaxisban éltünk át-kersztbe-kasul-össze-vissza...valamiféle kaotikus rendezettségeben.
(Hmm..Ő ottmaradt.viszont látásra kismalac..nagyon szerettelek.és akit egyszer, azt mindig. Te kis CsibeFej..-úgysem olvasod-Drága Barátom.. Kicsit szar is ez. Szerelem. Barátság.Végül semmi közös nem marad. Csak a szeretet állandó.. Melynek mértéke kapcsolatról kapcsolatra nőttön- nő..Mígnem nem akarsz már Mást többé. . Azt hiszed. És ez lesz az igazság. ameddig csak akarod,és akarnak.)


Furcsaaa.. régen kifejezetten és csakk! fekete-fehér edzőcipőt hordtam.
Egy alkalommal, mikor a soron lévő elkopott, betértem -kirakati példány után- egy szimpatikus üzletbe, hogy gondoskodjak utánpótlsáról.
Meg is szereztem a szokásos fekete-fehér darabot.
Alig 500 méter után behúztam a féket és visszafordultam.
Képtelen voltam elviselni magamon a feketén-fehéret. Elvégre a cipő, nagyonis fontos dolog, tekintettel arra a tényre, hogy mindennap hordjuk, azaz kifejeztetjük magunkat általa.
Legalábbis én így élem meg.
lehet mondani, hogy leszarommm..de üzenünk azzal amit hordunk, s reagálnak is rá,a legkülönfélébb formákban.
( Ha rajtam múlna én spec. mezítláb járnék mint nyáron nagyrészt.. -én vagyok a "tudodazalányakimindigmezítlábjár..az bolond :)-..Néha szúrja a platform pedál a talpam, ez igaz)
Ki is cseréltem egy kék prototípusra, és mondhatom, sokkal nyugodtabb lettem.

Hmmm..nahh mindegy..csak elmondtam.

Juhííííííííííííííííííííí!!! Megtaláltam az unokatesómat! Van egy bátyám aki művész és tündéri ember!

Ezt is.