Igen. Olyan kedvesen, s kellemes indult a napom :).
Az úúúúgy volt, épp tartottam a bérleménybe Rákospalotáról, mikor kaptam egy pirosat -többször is, de azoknál nem álltam meg-. Vázzal a lábam között csak vártam egy csokor kisssráác közt, mikor szorosan a patka mellett elhúzott előttem egy taxi, és vastagon befröcskölte sárral a nadrágomat bokától combnyakig..meg egyeltalán: egész énemet.
Szempillám sem rezdült.
Megegyeztünk a srácokkal, hogy végülis, majd a menetszél..Legfeljebb gyorsabban tekerek, hogy hamarabb száradjon..
Ezután, a második felvonásban, mikor már munkába tepertem, ismét próbáltam egy levegővel eljutni a Syma-tól a Sportok házáig, tudniilik, minden reggel csöves-kirakodóvásárt tartanak ott.
Lomok között túúrkáló koszos-szaros emberek -jajj, ne higgye ám senki, hogy a szaros-t nem kell szó szerint érteni! Írdd és mondd, csak bátran. Éppen úúúgy van!- nyüzsgése mellett visz az út, akik rendszeresen a kerítés tövébe hugyoznak, ami aztán lecsurog a járdán át az úttestre..És ők, ott benne a velejében, vígan csencselnek -meglepő mód, egyesek félmilliós kerékpárral érkeznek helyszínre-.
Nohát, mikor épp a sarkon fordultam, elhaladtam egy kedves öreg úr mellett, aki az úttesten parkoló autó oldalát vizelte telibe épp -ami legaláb a járdán árulók elől takarta, s neki, ugye ez volt az egyetlen szempont. Együttérzés, barátaim, együttérzés.
Kellett neki.
Nekem is kellett az a kocsiajtóról rámcsapódó permet, mint friss, tavaszi zápor, úgy esett.
Azért, e ponton, kicsusszant egy trágár megjegyzés duzzadt ajkaim közül.
Lerázva magamról ezen újabb apró kellemetlenséget, ráfordultam a Fasorra, ahol zöld fű övezte úttal kedveskednek a kerékpárosoknak.
Mit ad Ég, épp nyírták a gyepet. Medve a málnásnak mód estek neki jobbról-balról a kedves közterületfenntartók, azzal a forgó, fogas pörgettyűvel, tudod..
Ennek a műveletnek hatására, a sok kutyák rakta-akna sorra röppent a levegőbe, s szép ívvel a betonon landolt. Közben, több, apró darabra szakadván.
Semmi gond. Nyugodt vagyok, mint egy óceán, jobb pillanataiban.
Legalább..ööö: szerencsés napom lesz.
:)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
1 megjegyzés:
:D -ez nagyon tetszett
Megjegyzés küldése