Másnap

óóóóóó, iggen, iggen yeah-yeah-yeah!!!

Tegnap este csacsi-részeg, totál K.O. lettem mindösszesen fél , azaz fél üveg bortól, melyet kedves barátosnémmal költöttünk el dunaparti csellengésünk során. Mire kitekertem Rákospalotára már nehézre zsibbadtak a végtagjaim, és kihűlt a fejem.."valószerűtlenül gyenge pulzusok igyekeztek megmaradni" :)
Asszem leesett a vércukrom vagy mi, nomeghátugyeeee amennyiszer én iszom, az gyakorlatilg annyi mintha sohase...A szervezetem roppantmód tiltakozik a szesz ellen (is), nem beszélve arról, hogy a tudatom full-trippet manifesztál maga köré..egyszóval: nekem ez a feeling nem jön be. Tehát jó-jó-jódarabig nem kortyolok én alkoholt (főként, hogy egy erősebb teától is bekészülök. Komolyan! A lakótársam átruházott rám egy zacsi orig. nepáli teát, amit vásárfiaként hoztak neki onnét biza! Különleges elkészítési módot diktált hozzá a cetli, s én úgy is cselekedtem. 1-1 csészével ittunk kókadtságunkban Királyfival, s mindezek után határozottan narkotikus tüneteket észleltünk magunkon..nemkevésbé egymáson..Én speciel szorongani kezdtem, és ismeretlenné alakultak a dolgok valami egészen tárgyilagos fényben láttatva magukat, másik felM pedig heherézett mindenen mintha szüntelenül tréfálkozna vele a tér, mega tartalma..No, hát, ennyire érzékenyen érintis kis testemet a mindenféle. Perszepersze az Övét is, hiszen zsák a foltját :)
JA, és az teljesen biztos, hogy nem hergeltük magunkat erre a képzet-képzésre, hiszen abszolút meglepett minket a felfedezés, hogy nem-várttá váltunk egy csésze szimpla fekete tea hatására.)

Ott tartottam hát, hogy minden kellemetlen tünet ellenére hihetetlenül jó volt újralátni azt a lényt, aki egyszercsak ott volt, és megöleltük egymást, és nevettünk meg sírtunk picit, aztán csak néztünk és vigyorogtunk, és járt a szánk szüntelen.
Más lett Ő is, mégis ugyanaz. A hatalmas baba szemeivel, meg a kajla kis fülével..a 100 wattos mosolyával.. a régi Bajtársam-Mindenem-Szívem-Lelkem-Szövetségesem..olyan jó, hogy olyan sok évig Barátok lehettünk.. a legkritikusabb évek alatt -amikor a szülők arra eszmélnek, hogy valami Jackil és Hyde szindrómában szenved drágalátós gyermekük, aki pöccre, vagy annélkül változik ajtócsapkodó, flegma, kitöréseket produkáló dafke-dacoló rémmé.. Ő persze a világ legelhanyagoltabb-hagyatottabb, szegény-szerencsétlen-kitaszított és zsigerelt áldozataként aposztrofálja magát akit nem hagynak élni :) !
Gyüühhh...elgondolni sem bírom mi lett volna akkor, ha nem kezdjük el gyűlölni egymást 10éves korunkban, mikor meg voltunk győződve arról hogy roppant erős-izmos és vagány kicccsajok vagyunk, akik bármikor képesek bemérni egy gyomorszájast a szemtelenkedő kötekedőknek...
Aztán...valahogy elkezdtük együtt pattogtatni a lasztit a pályákon..-mindenféle helyre bemásztunk ahol valamiféle palánk volt-ésatöbbiésatöbbiés a mindenünk: egy angyalföldi patika teteje volt, ahová tűzlépcsőn kellett felmászni, és lehetett ott órákig bagózni, dumálni-kajálni, zenét hallgatni, gyújtogatni, kiabálni, röhögni meg sírni...az volt a függetlenségünk szimbóluma.. a tető..wááá!
Az a helyzet, hogyha nincs ez a nagyszájú szőke kiccsaj, akkor én már rég nem lennék. Ez nem afféle költői túlzás, hanem konkréta így van..
Node, ez egy másik történet..Nem is biztos, hogy valaha leírom ide.

Hátttöööö..ja. Most is elbőgöm magam ha azokra az időkre gondolok..Rajongtunk egymásért, ez tény. És ugyanolyan rajongással gondolok a mostani énjére is -elválaszthatatlanul egy ez a régivel..
Vicces, hogy az ember minden életében csak tizenix évig gyerek -brutális, hipergyors változó-s az egész hátralevő részben, mintegy 4szer annyi időn keresztül felnőtt..